INKOGNITÓ
Inkognito, Kustantamo S&S, Helsinki, 2021 (fordította Saarni Laitinen)
Inkognito, Založba ŠKUC, Ljubljana, 2019 (fordította Gaál Gabriella)
Incognito, Książkowe Klimaty, Wrocław, 2017 (fordította Daniel Warmuz)
Inkognitó, Magvető Kiadó, Budapest, 2016 (szerkesztette Szegő János)
Inkognitó, Alexandra Kiadó, Pécs, 2010 (szerkesztette Szolláth Dávid)
REGÉNYRÉSZLETEK
2011
Inkognitó
KULTer, 2011. január 16.
Csatt és csatt. Anyám a veranda kövezetén feküdt, orrából vér szivárgott, rozsdavörös cseppekben hullott a betonra. A vér odaragadt a betonszemcsékhez. Anyám zuhanás közben felborította a műanyag asztalt, az asztal egyik lába kettétört. A távolból egy fűrészgép zúgása, levelek susogása, kéményfüst az égen, lépések az udvaron. Anyám hason feküdt, lassan lélegzett, minden lélegzetvétellel porszemeket fújt odébb az orra elől. Az arca bizsergett, mintha leforrázták volna, karja a teste alá szorult, zsibbadt. Egyedül maradt, senki sem segíthetett rajta. (Hatodik fejezet, részlet)
2009
Inkognitó
Jelenkor, 2009/12.
A szőnyeg rojtjai egymásba gabalyodtak a padlón. A golyóstoll hegye lelógott az asztallapról, a fülhallgató zsinórja a bögre köré tekeredett. A szőnyeg kikopott mintái, széklábak négyzet alakú nyomai. A szekrény oldala összekaristolva, a szekrény ajtaja kitárva, a matricák szélén tépésnyomok. A kispárna a falnak támasztva, az ing összehajtogatva, a lepedő redőin bolyhok és fénynyalábok. Ezüstcsat, fekete gumitalp, műbőr felsőrész, szövetbélés. Kié ez, kisfiam? Anyám az ágyamon ült, körmeit a takaróba mélyesztette. A nadrágjára vasalt élek összegyűrődtek, blúzán csillogtak a gombok, az ajka elkeskenyedett. Körök és vonalak az arcán, lángvörös korongok a bőrén. Anyám az ágyamon ült, kezében a magas sarkú cipőmmel, a homlokát átszelő ráncok a szemöldökébe futottak. Elengedtem a kilincset, az ajtószárny nekivágódott az íróasztalnak. Összerezzentem. (Ötödik fejezet, részlet)
A sziklákon keresztül gázolok a vízbe, talpam minden lépésnél mélyen a homokba fúródik, a vitorlás az öbölben ringatózik, sirályok köröznek az árboc körül. A vitorlás lépcsőjén lábujjhegyre állok, a jéghideg víztől megremeg a térdem, sirályok vonulnak fel a mólón, a tenger felől a sziklák kisebbnek látszanak. A sirályok lassú szárnycsapásokkal emelkedni kezdenek, a hullámok belekarolnak a sziklákba, a vitorlás orráról a tengerbe lógatom a lábam, vízcseppek gyöngyöznek a bokámon.
Jelenkor, 2009/12.
Inkognitó
Kalligram, 2009/6.
Mezítláb állok egy tócsában, fekete és fehér csempék sakktábláján. Közelebb hajolok a tükörhöz, akár meg is számolhatnám az anyajegyeket az arcomon. Hat öltés nyomát viselem, kettő egy gyerekkori orrtörésből származik, négy egy futball-balesetből a homlokomon. Szemem barna, az orrom kissé széles, az állam ferde, az ajkam telt. Elégedett vagyok az arcommal. A tükörtől két mezővel távolodva vizsgálom magam tovább. Az öltésnyomok elhalványulnak, a hajam hullámzásával kibontakozik a csendélet. Fürdőszobai férfiportré, csempékkel. Megint két mezőt hátra. Újabb testrészeim bukkannak fel a tükörben, a vállam, a nyakam. Húszwattos izzók fényében, négymezőnyi távolságról nézek szembe önmagammal, egyedül állok a sakktáblán. Borotvazselé, a fülemtől az ádámcsutkámig, egyenletesen. (Harmadik fejezet, részlet)
2008
Inkognitó
Kalligram, 2008/7–8.
Az esőfelhők áthatolhatatlan, szürke függönyként borítják be a várost, a túlpart kontúrjai egyre elmosódottabbak. Fojtogató csend telepszik az épületek közé, amit csak a közeledő, majd távolodó autók motorzajának ritmusa tör meg. Mintha az épületek, komor falak élettelen tömegei üresen állnának. Orkánszerű széllökések rángatják az erkélyen kifeszített sárga szárítókötelet, de a csomók erősen tartanak. A szél az ajtók és ablakok résein keresztül áramlik a szobába, a falinaptár októberi lapja szüntelenül hullámzik. A naptáron egy holland festőművész képei szimbolizálják a hónapokat. Ton Schulten a feketét variálta élénk színekkel, főleg a vörös különböző árnyalataival. Geometriai formákból, eltérő méretű téglalapokból szerkesztett tájképeket épületekkel, vitorlásokkal, naplementével, hegyekkel. A falinaptáron egy nyitott ablak és az ablakkeretek közé szorított hold szimbolizálta a narancssárga és kék árnyalatú, szüntelenül hullámzó októbert. (Első fejezet, részlet)
A sárga peremű, műanyag falióra éppen hármat mutat, a piros másodpercmutató a huszadik másodpercre lép, majd a huszonegyedikre, a huszonkettedikre, a huszonharmadikra. A piros másodpercmutató, míg le nem telik egy újabb perc, hatfoknyit halad előre másodpercenként, harmincöt, harminchat, harminchét.
Kalligram, 2008/7–8.
REGÉNYRÉSZLETEK IDEGEN NYELVEN
ANGOL
Incognito
Fordította Dányi Dániel
(részlet)
