Csehország

Sylvia Ficová: Už raději spát / Inkább aludni kellene
Tvar, 2018/17.
„Az összes fontosabb szereplő férfi: az egyetlen bolt tulajdonosa, az intézeti őr, a három gyerekes özvegy, akik alulmaradtak a szerelemmel és az élettel szemben – feltéve, hogy az olvasó elhiszi, »élet az, ami a telepen játszódik«. Csak a férfiakat illeti meg a vezetéknév vagy a gyermekkori emlékek, csak ők gondolkodnak, vágyakoznak és ők cselekednek. Végzik a szükségletüket, betömik a hasukat étellel, borral vagy cseresznyepálinkával, megerőszakolnak, és ölnek is. A nő itt csak anya lehet, aki korán meghal vagy titokzatos körülmények között eltűnik, csak szajha lehet, vagy egy megszelídített konyhaállat.”

Nataša Bolkonska: Už máš spát / Aludnod kellene
Respekt, 2017. január 29.
„(Jakub Šofarra utalva – lásd lejjebb) „Hogy a »mi« paradigmánk miért van idézőjelben, azt nem tudom. Nekem ugyanis a regény szereplői közül némelyik kifejezetten szimpatikus, annak ellenére, hogy bizonyos tetteik elítélendők. Nekem nem is tűnt annyira sötétnek ez a könyv. Talán azért, mert én nem emlékszem semmiféle vidéki arany időkre.”

Jakub Šofar: Už máš spát / Aludnod kellene
Salon, Právo, 2017. január 26.
„Utoljára akkor lelkesedtem ennyire magyar könyvért, amikor Agota Kristofot olvastam. Kiss Tibor Noé végzett szociológus (1976) 2014-ben a második regényével nagy visszhangot keltett mind az olvasók, mind a kritikusok körében. A magyar pusztában fekvő kis telep néhány lakója talán csak azért marad, mert ide született és nincs perspektívája. Sivárságot előidéző puszta. Elhagyatottság, üresség, szürkeség, alkohol. És a gettólakók hű szövetségese, a szexualitás, különböző formákban. Élő beszéd nincs. Depressziót keltő szöveg, egyetlen pozitív hős nélkül, egyetlen olyan rés nélkül, amin keresztül akár csak egy kicsit is látszódna annak a lehetősége, hogy a regénynek jobb vége lehet. Mondjuk ki egyenesen: nem volt még Európában olyan nemzedék, amely olyan jól élne, mint a mai… Eddig csak keveseknek sikerült a »mi« paradigmánk szétesését úgy leírni, mint ennek a szerzőnek.”

Pató Attila: Neklidný klid na periferii / Nyugtalan nyugalom a periférián
A2, 2016/20.
„Jiří Zeman a leghívebben (re)produkálja a kisregény kettős mágiáját, a rövid, staccato-mondatok által kialakított tárgyilagos – tereptárgyilagos – stílus feszültségét, a narratívát ellensúlyozó sajátosan finom, szövevényes humorral. A lefordított mondatok mindegyikében – ahogy az eredetiben is – ott csillog az egész mikrokozmosz roppant összetett, pattanásig feszült jéghidege.”

Jan M. Heller: Dusivé nedění / Fullasztó nem-történés
iLiteratura, 2016. május 20.
„A szerző módszere nem az elbeszélés dinamikájában rejlik, hanem a részlet lerajzolásában. Ez érvényes az alakokra, akikben Kiss a vidéki elesettek, az élet, a munka és az alkohol által tönkretettek plasztikus és hihető típusait rajzolja ki. De legalább ennyire érvényes a környezet leírására, hiszen a zümmögő neonlámpákat, a döglött legyeket, a gazzal benőtt kocsironcsokat, a valaha működő, rozsdásodó épületberendezések darabjait, a napok óta rothadó konzervdobozokat, és a sörösüveg kupakjaival teli muskátlis ládákat ugyanolyan pontosan, hihetetlen képszerűséggel írja le…”

Olvasói vélemények a regényről
Databazeknih
„Ezeken az oldalakon tökéletesen le van írva a hiábavaló, kétségbeesett és reménytelen élet egy elfeledett telepen valahol Magyarországon. Rövid, szűkszavú mondatokban lassan felszínre kerülnek a telep lakóinak titkai, személyes tragédiái.”
„Pfuh, ilyet eddig nem olvastam. A táj, az idő, a hangulat leírása szinte megfogható, autentikus.”
„Érdekes meglepetés a mai magyar irodalmi világban.”

(Az idézeteket fordította Jiří Zeman)