Sok kis összhang
Krász Kíra „A csigaházból ki” című fotókiállítása elé
Jelenkor, 2019. november 26.
Krász Kíra trükkje, hogy miközben ezek a fotók intellektuális síkon mozognak, és a technikai megvalósításuk körülményei legalább olyan fontosak, mint az esztétikai értékük, mégis kézzelfoghatók, a személyesség szintjén is megragadják a befogadót. Több olyan fotót is találtam ebben az anyagban, amelyhez, már az első pillanattól kezdve, úgy éreztem, közöm van.
Súlyemlegetés és bokszterápia
Varga Rita „Szabad gravitáció” című kiállításának megnyitóbeszéde
Jelenkor, 2019. május 18.
Nem csoda, hogy a nők idegesek. Nem csoda, hogy a férfiak idegesek. Nem csoda, hogy mindenki rohadtul ideges. De a megoldás talán nem a boksz, hanem az az önterápia, amit Rita ezeken a munkákon keresztül folytat. A terápia nem a terheink emelgetése, éppen ellenkezőleg, a dolgok elengedése, megszabadulás a kötöttségektől, a gravitációtól. Szabad lebegés, még ha ez elsőre és talán másodikra is értelmetlenül hangzik. (Fotó: Cseri László)
Miért jó a homárnak?
Lesi Zoltán & Ricardo Portilho: Egy ugrás és a homár – kiállításmegnyitó
Saját bejegyzés, 2018. június 9.
Vannak itt plexidobozok is, tele zavarba ejtő fényképekkel, sportolók, főleg atléták fotóival. Ugrik a macska, ugrik az ember. Többször feltűnik egy széles vállú, kosztümös nő, ő Dora Ratjen. Stilizált tusrajzok a péniszről és a vagináról. Minden kép, minden doboz középpontjában a test áll. Mintha ezek a fotók elkeseredetten próbálnák rekonstruálni a tökéletességet. A tökéletes mozdulatot, a tökéletes testet, a tökéletes női testet. Az ugró homorított felsőteste, a macska farkának íve, Dora Ratjen borostája.
A nő a vízben
Megnyitóbeszéd Varga Rita JÁTÉK Imaginációk című kiállításához (PTE Zsolnay Negyed)
Saját bejegyzés, 2017. május 19.
Színes ruhákba öltöztetett babák tipegnek a számukra emelt kifutón. A babák kezében mikrofon, a szájukhoz emelik, majd leengedik, oda, vissza, ritmikusan. Közben mindegyikből valami zene csörömpöl. Teljes kakofónia, a babák néha egymásnak ütköznek. Csak a petárdák fel ne robbanjanak. Vagy mégis. Ezek a babák mintha az összes női sztereotípiát egyszerre akarnák megtestesíteni, ezért Varga Rita kivégzi őket. Az elsőt elüti egy autó, a másodikat elviszi a víz, a harmadik kigyullad, a negyedik öngyilkos merénylőként felrobban, az ötödiket felrobbantják, a hatodik felrobbantja a hetediket, a nyolcadik utas a halál.
Otthon a hiábavalóságban
Megnyitóbeszéd a BÁZIS Szobrász Egyesület STANDBY című kiállításához (m21 Galéria)
Jelenkor, 2017. február 6.
Abban a pillanatban rájöttem, hogy miről szólnak ezek a munkák, amelyek körülvesznek bennünket. Az otthon kereséséről. Vannak, akik otthont találnak maguknak, mások elveszítik azt, de valójában mindannyian ugyanazt tesszük, erről szól az életünk, az otthonunk folyamatos kereséséről, ennek a keresésnek a hiábavalóságáról. A BÁZIS Szobrász Egyesület tagjai pedig most megmutatják nekünk azt, hogy a művészet eszközeivel otthont találhatunk a hiábavalóságban is. (Fotó: Cseri László)
A veszély elkerülése
Megnyitóbeszéd Szarka Zoltán Ahogy te rá című fotókiállításához (Ördögkatlan Fesztivál, Nagyharsány)
Saját bejegyzés, 2015. augusztus 10.
“Ahogy te rá”, így hangzik a kiállítás címe. A megszólítás elsősorban hozzánk, nézőkhöz szól. Történetek jutnak eszünkbe, asszociálunk, elképzelünk. Arra talán nem is gondolunk, hogy ezek az arcok valójában nem velünk néznek szembe, hanem a fotóssal. A képek készítője egy szociális csomagküldő szolgálat munkatársaként járja az országot Karádtól Tornanádaskáig. Az a természetesség, egyszerűség és intimitás, amit ezek a képek kifejeznek, megmutatják a szereplők és fotók készítőjének egymás közötti viszonyát is.
Zanza
Megnyitóbeszéd a Fiatal Fotóművészek Egyesületének kiállításán (Budapest, Petőfi Irodalmi Múzeum)
Saját bejegyzés, 2015. július 1.
Nézem Torgyánt. Nézi a monitort, a képernyőn szélesre nyílott pina. Meztelenül áll az ajtófélfának dőlve. Nem tűnik boldognak. Megnyugvást csak akkor fedezek fel az arcán, amikor a csipkefüggönyön keresztül bámul ki az ablakon. A szebb élet reménye valamikor Torgyán előtt is felcsillant. De a szebb élet utáni kétségbeesett reményt jelképezi a temetői művirág, a Happiness Book boldogságkereső gyakorlatainak sora, a Skype-beszélgetés során lefényképezett monitorképekből létrehozott virtuális napló és a jivaro indiánok által harci díszként viselt zsugorított emberfej is. Mind boldogtalanok vagyunk, szebb életről álmodunk. Ne szégyelljük.
Kiszakadt szív, leszakadt kar
Ékszerkiállítás az Ezüstláz Galériában
Saját bejegyzés, 2014. július 23.
De ha beleesünk, az se baj. Jön majd egy tehetséges művész, összekanalazza a testünket, porcelánba önti. Itt egy láb, ott egy kar, emitt a fej, felfűzve egy zsinegre. Valaki más meg a nyakába akasztja, boldog lesz vele. (Fotó és ékszer: Pál Zoltán)
