BELÁTHATATLAN TÁJ

Kőhegyi András: „Ez a világ kétségbeesetten próbálja színesre festeni magát”
Apokrif, 2021/3.

Parti Orsi (csucsorka): Egy év Kiss Tibor Noéval
7szoba.hu, 2021. december 27.
„A történet felénél átszakadt valami és már nem is érdekelt, ki mesél, csak olvasni akartam, nem letenni, míg a végére nem érek ennek az idegtépő kirakósnak és a helyére nem kerül minden; de hát hármat találhatsz, hogy Kiss Tibor Noénál létezik-e olyan, hogy minden a helyére kerül.”

Szilvási Tibor: Könyvjelző
Klikkout, 2021. november 28.
„Kiss Tibor Noé regénye ugyanis, a címéhez híven, beláthatatlan táj, nem könnyű benne orientálódni. Viszont éppen ebben rejlik az ereje: rákényszerít, hogy figyelj rá, olvasd lassan, élvezd ki sorról sorra a precízen megírt, erőteljes képekben tobzódó szöveget.”

Borsodi L. László: Éber kóma
Székelyföld, 2021/november
„Egymásról és lehetséges közös történetükről, valamint saját helyzetükről való tudásuk töredékes volta érzékelteti: olyan beláthatatlan táj az életük, amiből nincs remény, hogy autentikus létezésre támadjanak – tudatos és tudattalan határán, az őszi ködben való tapogatózásuk nem engedi, hogy jövőjüket megismerjék. A regény végén felsejlő továbbszövődések, történetlehetőségek is az ismeretlenség homályába vesznek. ”

Márjánovics Diána: Hol ér véget az egyik, és hol kezdődik a másik
Pannon Tükör, 2021/5. (online: 2021. november 13.)
„A testvérpár kommunikációhiányos, terhelt viszonyára, a tanár és a fiatal nő vigaszként talált kapcsolatára és a haldoklótól búcsúzó szülő fájdalmára fókuszáló történet a közhelyeket elkerülve tud szólni az elszigetelt egyén magányosságáról, a társadalmi osztályok közti szakadékról, kétségbeesett szerelemről és a sötét gyászról. Kiss Tibor Noé regénye tehát sokrétegű munka, amely intenzív befogadói figyelmet, többszöri olvasást érdemel.”

Fehér Enikő: A lányok szerint lángol a bolygó (két Hazai Attila Irodalmi Díj, egy helyszín: Kiss Tibor Noé és Zilahi Anna a Nyitott Műhelyben)
Prae, 2021. október 28.
„Idén különleges időcsapdába kerültünk. Habár 2021 van, 2020 szellemként kísért olimpiát, focibajnokságot és irodalmi díjátadót is. Idén ugyanis a Hazai Attila Irodalmi Díjat kétszer is átadták nagy nyilvánosság előtt: egyszer Kiss Tibor Noénak, aki a tavalyi díjazott és Zilahi Annának.”

Horváth Gabriella: Utazás a krízisek birodalmába (tanulmány)
psychoforyou, 2021. szeptember 21.
„Mind a nők, mind a férfiak keresik önmagukat, egyre égetőbb kérdéssé válik, hogy ki képes megtenni a döntő lépést önmagáért. Eközben egyre sötétebb és hidegebb lesz, ahogy közeledik a karácsony. Lassan letelik a 6-8 hét, a legsúlyosabb érzelmek kifutnak, elérkezik a radikális tettek ideje is.”

Milánkovics-Steiner Kitti: Kiss Tibor Noé regényei egy irodalmi est nyomán
Csorba Győző Könyvtár, blogbejegyzés, 2021. augusztus 5.
„És ami a legtalányosabb kérdés számomra: vajon Noé merre vezetné tovább őket, akik se hősnek, se antihősnek nem nevezhetők. Csupán köztünk élő emberek, akik talán együttérzést, talán megértést keresnek, de mindenképp szeretetet.”

Baranyák Csaba: „csak egyenes, vízszintes vonalak”
Alföld, 2021/6. (83. oldal)
„A gazdag jelentésrétegek feltárása eleve külön tanulmányt igényelne, ezúttal csupán Hulahopp kettős státuszának (Dorka apja és Zsófi barátja)  ambivalenciáját, a két fiatal között oszcilláló gondolatainak kétértelműségét és a cím szemantikáját villantom fel.”

Bocsik Balázs: I Want to Break Free
Tiszatáj Online, 2021. június 25.
„Egy recenzió soha nem lehet teljes – a műfaji keret inherens hiányossága. De most különösen úgy érzem, hogy sok mindent ki kellett hagynom. Csak remélni tudom, hogy ebből is az látszik, mennyire jó Kiss Tibor Noé könyve.”

Esze Dóra: A Beláthatatlan táj, Kiss Tibor Noé harmadik kötete
Libri Magazin, 2021. június 24.
„A monológok mögött folyamatos a háttérzaj. Mintha a Nouvelle Vague készített volna egy emós albumot: minden szám klasszikus cover, telenyomva riasztó és meghökkentő effektekkel. Nyomasztó atmoszféra, beszűkült életterek.”

Bánlaki D. Stella: Ez nem a strandponyvaszett
Forbes, 2021, június
„Kinek ajánljuk? Aki bírja a drámai, mély élettörténeteket, és nem zavarja az sem, hogy az elején picit frusztrálja a szöveg, mert nem derül ki azonnal, hogy kik a szereplők, mi köztük és az események között a kapocs – az egész egy beláthatatlan táj. Aztán persze az író profin adagolja az információmorzsákat.”

Liska Enikő: Szürkeség és magány
PTE EHÖK, 2021. május 10.
„A Beláthatatlan táj egy jó koncepcióra épülő, alaposan átgondolt és gondosan kivitelezett regény. Korlátozott mozgásterű, teljesen hétköznapi szereplői az ismerősség érzetét keltik. Bár a mű közepén leül a cselekmény és kiszámíthatóvá válik a végkifejlet, mégis az utolsó pillanatig szurkolunk a szereplőknek, akiknek a története nem ér véget a regény utolsó lapján.”

Kormos Lili: Az élet megy tovább
Jelen Magazin, 2021. május 2.
„Az egész szövegben azt szerettem a legjobban, ahogy a rendkívüli és a hétköznapi, az álomszerű és a valóságos teljes természetességgel létezik egymás mellett. Mert tényleg elképzelhetetlen valóság, amelyben az ember gyereke élet és halál között lebeg, és bármennyire nem evilági érzés is a szerelem, azért az mégis inkább a hétköznapok normál menetében történik meg velünk, hogy találkozunk egy másik emberrel, akihez elkezdünk vonzódni. Az álomszerű, már-már verses szövegbetéteket pedig olyan banalitások váltják, mint az, hogy egy induló kapcsolatban mindig van valaki, aki tudatosan válasz nélkül hagy egy elolvasott üzenetet és egy másik, aki félóránként ellenőrzi a postafiókját, hogy megérkezett-e már a válasz. Kiss Tibor Noé képes arra ebben a könyvben, hogy úgy beszéljen érzésekről, hogy azok közben se pátoszossá, se giccsessé nem válnak.”

Ezért adnánk Libri-díjat Kiss Tibor Noénak a Beláthatatlan táj című regényért
Könyves Magazin, 2021. április 26.
„A Beláthatatlan táj világa sokszínű, álomszerű vagy technóritmusú, személyesebb vagy távolságtartó, szmokisan elszálló vagy pontos és megkérdőjelezhetetlen. Sallangmentes szöveg, és ilyen értelemben üdítő szín a palettán, még ha témájában egyáltalán nem az, hiszen amit láttat, az a sötétnél is sötétebb és reménytelenebb.”

ÉS-kvartett (Deczki Sarolta, Károlyi Csaba, Szolláth Dávid, Visy Beatrix)
Élet és Irodalom, 2021. március 5.
„Találkozhat-e a gazdag a szegénnyel? Áthidalható-e a társadalmi szakadék? Természetesen egy becsületes társadalomkritikai regénynek, így a Beláthatatlan tájnak is az a diagnózisa, hogy nem. Nagyon komolyan vett, szinte determinisztikus, összetett társadalomelemzéssel mutatja ezt be, szerintem meggyőző. (Szolláth Dávid)”

Vass Edit: Össze vannak drótozva
Bárka Online, 2021. március 2.
„Kiss Tibor Noé könyvének pedig egy újabb különlegességet ad az, hogy ezt a csapdahelyzetet az én-elbeszélők nem vagy csak kevéssé érzékelik, viszont az olvasó igen, a szereplők megnyilatkozásaiból. Ezzel pedig a szerző a befogadót példátlanul erősen behúzza a szöveg világába, az olvasó figyelmét végig fenntartja, és magabiztosan vezeti őt ebben a beláthatatlannak tűnő tájban.”

Kocsis Katica: Beláthatatlan táj
Kultúra.hu, 2021. március 1.
„Ám első két köteténél már megtanultuk, hogy Kiss Tibor Noé zseniálisan képes adagolni a sztorimorzsákat. Ezért egyszer csak azon kapjuk magunkat, hogy teljesen hatása alá kerültünk ennek a történetnek is. A szöveg nem enged, és bármennyire is depresszív, kilátástalan az általa teremtett atmoszféra, hamarosan „beleveszünk” ebbe a tájba.”

Kőrizs Imre: „Mi történhetett Dorkával?”
Mozgó Világ, 2021/2.
„Az író írja a könyveit, de a könyvei is írják őt: azt hiszem. Kiss Tibor Noé a Beláthatatlan tájjal lett végérvényesen jó író. Jól castingol, jól bonyolítja a cselekményt, jól keveri a nyelvi regisztereket – most már talán majd valamivel többet mer bízni az egyszerűségre is.”

Demény Péter: Túl tökéletes
Könyvterasz, 2021. január 22.
„Két problémát érzékelek, egy egyénit és egy általánosat. Az egyénit úgy fogalmaznám meg, hogy túl tökéletes. A címről már beszéltem, a fülön Kiss Tibor Noé sejtelmes fényképe, a lapok alján különféle fragmentumok, félmondatok, versszerű töredékek futnak: túlságosan kidolgozott, megtervezett, túl kevés helyet hagy az olvasónak, sokkal kevesebbet, mint amennyit a regény valóban kihagyásos, időnként rejtélyes szövetében.”

Hlavacska András: A kilátástalanság krónikása
Kortárs Online, 2021. január 14.
„A játékosság azért is nagyon fontos a Beláthatatlan táj számára, mert ezáltal a regény nem túl szövevényes cselekménye ellenére is fenn tudja tartani az érdeklődést – sőt újabb és újabb olvasásra ösztönöz. Ha az Aludnod kellene egyik bravúrja, hogy eseménydúsan ábrázol egy mélyszegénységben tengődő tanyavilágot, akkor a Beláthatatlan tájé az, hogy időben és térben megrekedt szereplők mindennapjainak eseménytelenségét izgalmas poétikai megoldásokkal feledteti.”

Nyerges Csaba: Zárt perspektívák
Prae, 2021. január 7.
„Számos, nominális stílusban elbeszélt képleírás néhol már céljavesztettnek tűnt, az egyébként jól megformált szöveg ezek hatására bizonyos helyeken nehezen követhetővé válik. Ez viszont nem feltétlenül gond, hiszen ez a regény olyan, mint egy pókháló, amely folyton szövődik, csupán a fonalak néhány helyen kevésbé feszesek; meglehet, ez is a beláthatatlanságot erősíti.”