VANNAK CSODÁK, PEDIG NINCSENEK (Élet és Irodalom, 2020. július 31.)

Egy évvel ezelőtt Dániában dolgoztam a regényemen (pontosabban akkor éppen Aalborgban kávéztunk Havasréti Jóskával), amikor megjelent az első írásom az Index tárcasorozatában Milyen életünk lehetett volna címmel. Nagyon erős, személyes szembenézés volt az a szöveg, apám életével, a családunk életével, szembenézés egy rakás alapvető hiányérzettel. Apám állapota nem sokkal később erősen leromlott, most pedig már nem él – az a szöveg, ami most az Élet és Irodalomban megjelent, a visszafordíthatatlansággal, az elmúlásával, a testi leépülésével való szembenézést rögzíti.

Fura, hogy ez a személyes, családi elmúlástörténet az eddig ismert Index elmúlásának pillanataiban született meg, pontosabban a szöveg éppen megjelenésre várt, amikor Zsuppán András szerkesztő jelezte, hogy a tárcasorozatnak vége. Velem együtt többek tárcája is „bentragadt” az Index rendszerében, és az Élet és Irodalom vállalta, hogy ezeket az írásokat megjelenteti – a búcsú jegyében. Köszönet jár ezért az ÉS-nek, mégis érzek valami keserűséget – ezt a szöveget az Indexnek írtam, és szerettem volna, ha ott jelenik meg.

Nem lehet most kihagyni az általánosságokat. Sokszor szerettem az Indexet, sokszor idegesített, sokszor egyetértettem, sokszor vitatkoztam vele – dehát ezért jó egy lap, mert friss, lélegzik, jó értelemben provokál. (A sors nagyon furcsa fintora, hogy én a print világában a Szombathy Pál által főszerkesztett Magyar Hírlapot tekintettem ilyen jó lapnak.) Persze, a stílusos gonzó és a felületes nyegleség között hajszálvékony a határ, tömeglap mivolta ellenére az Index olykor belterjesnek tűnt (főleg Pécsről), és még sorolhatnám, de minek: számomra is az Index volt A lap. Már most hiányzik.

Visszatérve a személyességhez. Nagyon jó ötlet volt a tárcarovat létrehozása, megtisztelő volt a szerepelni benne, megjelenni az Istennek nehéz című antológiában. Az indexes írásaimra rengeteg pozitív visszajelzés érkezett. Köszönettel tartozom Haász Jánosnak és Zsuppán Andrásnak azért a munkáért, amit az elmúlt évben a rovatért elvégeztek – és reménykedem abban, hogy valamilyen formában lesz közös folytatás.

(fotó: Index)