A regény eddig megjelent részletei >>>

A harmadik regényemet december közepén adtam le a Magvető Kiadónak. Először. Azután elkezdődött az eddigieknél összetettebb szerkesztői munkafolyamat. A nyári könyvhétre tervezett megjelenés is csúszott a COVID-19 miatt, a karanténban minden és mindenki befordult, lelassult, apám pedig hosszú kórházi tartózkodás után meghalt. A könyv szerkesztési munkái így a gyász, az emlékezés és a szembenézés kellős közepén zajlottak, valami furcsa szürrealitásban, megelevenítve a regényt, gyakran egymásra írva-élve a fikciót és a valóságot.

A könyv július 9-én került tördelésre, és most a borító is elkészült. Azért ilyen későn, mert a regénynek nem volt címe. Az Inkognitó egy budapesti kávézó teraszán villámcsapásként ért, amikor megláttam a hely emblémáját. Nem volt nehéz beleolvasni a készülő könyvbe. Az Aludnod kellene munkacíme az ijesztően szürke Varjak volt, majd egy halvány kísérlet (Boldogság 2258 – a címhez kapcsolódó történet hat évvel később megjelent az Élet és Irodalomban) után, nagyjából a könyv kétharmadának megírását követően állapodtunk meg ebben a változatban a szerkesztőmmel, Szegő Jancsival, véget vetve a címnélküliség bizonytalanságtól terhes állapotának.

A regény részletei különböző címeken kerültek megjelenésre a folyóiratokban, ezek közül az Ez nem beszéd, ez nem élet elfogadható munkacímnek tűnt, de versenyben volt az Arról álmodom, hogy ezek szavak is. A rémesen rossz kísérletekre ne térjünk ki, elég, hogy a barátaim azóta is cukkolnak egyikkel-másikkal (író íróval nagyon körültekintően barátkozzon!), majd valamikor áprilisban eldöntöttem, hogy a regény címe a következő lesz: a zaj a zaj a zaj. Őszintén szólva én még most is elégedett lennék ezzel, de be kellett látnom, hogy ezzel egyedül vagyok. Emlékszem a családtagok, barátok, ismerősök arcán azonnal kiütköző értetlenségre, a hosszú másodpercekig tart némaságra, amint meghallották az ötletemet. Úgy éreztem magam, mint a gimiben, amikor death metál-számokat mutogattam a diszkós osztálytársnőimnek. Kellemetlen udvariaskodás, sajnálkozás, kösz szépen! (Update: a IX. Hajdúböszörményi Írótábor szakmai közönsége nagyon bírta a zajazajazajt, de már mindegy.)

A kiadó munkatársai végül – látva a vergődésemet – egy „címadó” videókonferencia ötletével álltak elő, ezért az azt megelőző éjszaka ismét átrohantam a könyvön (tizedszer? huszadszor?), és felírtam öt-hat lehetséges címet. Csak a beszélgetés közben derült ki számomra, hogy ezek egyike, a Beláthatatlan táj a lehető legjobb cím, amit ennek a regénynek adhatok. További magyarázatot nem is fűznék ehhez, nagyon remélem, hogy az októberi megjelenés (hivatalosan: 10. 12.) után sokan megértik majd, miért is gondolom ezt.

A címlapfotót egyébként én készítettem 2019 februárjában, a fotós utómunka Komjáthy Zsuzsanna érdeme, a borítót Pintér József tervezte – mindkettejüknek köszönettel tartozom, miként a Magvető Kiadó munkatársainak, Bödő Anitának, Dávid Annának és Szegő Jánosnak is a támogatásért. A kötetnek egyébként ezúttal két szerkesztője lesz, de ez legyen most a köv. poszt spoilere.