antológiák
Néhány napot, csak veled; Aldi Országos Hörcsögszépségverseny
A fukusimai búvár és más novellák – Telex.hu/Van Másik Kft., 2021
„Mimit almozom. Nagyon büszke vagyok rá, amióta bekerült az Országos Hörcsögszépségverseny döntőjébe. Azelőtt is büszke voltam rá, naponta kiraktam róla egy fotót az Instára, és még a Facebookra is visszamentem miatta. Hashtag Mimi, hashtag aranyhörcsög, hashtag hamstersofinstagram, hashtag cutie.” (Aldi Országos Hörcsögszépségverseny, részlet)
Honnan szerezte apám ezt a fúvócsövet
Az utolsó indiánkönyv – Petőfi Irodalmi Múzeum, 2021
„Nézem az indiánt európai öltözékben, kalappal a fején. Nehéz elhinni, hogy emberek tucatjait ölte meg, majd levágta és főzéssel összezsugorította a fejüket. Most kukoricát termeszt, a feleségén lenvászonból készült ruha. Szép nő, még nézem egy darabig az arcát, aztán becsukom a könyvet, és összecsomagolom apám jegyzetfüzeteit. A dobozok szétválogatását majd legközelebb folytatom. Annyi minden van itt, régi térképek, nyilak, agyagedények.” (részlet)
Beláthatatlan táj
Most múlik – Open Books/Magyar Hospice Alapítvány, 2021
„Itt minden változatlan. Szomorú csendélet a gurulós asztalon, Dorka torkából kilóg a gégekanül, pittyegnek körülötte a gépek. Azt mondják, talán beszűrődnek hozzá a hangok. Az emberi beszéd, a nővérek kiáltozása, a madárcsiripelés, a légkondicionáló zúgása, a takarítóeszközök zörgése, az edénycsörömpölés, a vészjelző, a reluxa, a kávéfőző hangja. Mindenféle zaj.” (részlet)
Kiril Doborgan viskója
Eronim Mox: Receptek végnapokra – Szépirodalmi Figyelő Alapítvány, 2021
„A tűlevelű erdőben teljes csend honolt, csak szárnyak rebbentek. Felismerte őket, a csonttollú madarak utolsó csapatai repkedtek a fenyvesben, mielőtt visszaindultak volna Szibériába, nyomukban a tunguz náthával. Félnapnyi járásra volt a tisztástól Kiril Doborgan viskója. Az elcsapott bányaorvos akkor menekült ide, amikor Dobrin City bányászai megneszelték, hogy vizsgálódásai kiterjedtek az asszonyaikra is. A viskójába húzódó Kiril Doborgan mostanság a tunguz nátha ellenszerét kutatta, különös kísérleteket végzett, de minderről Musztafa Mukkerman semmiképpen sem akart többet tudni annál, mint amennyit egyébként már sejtett. Inkább elkezdte felolvasztani a jeget és a krumplit, felaprította a sáfrányt a leveshez és a bányaorvos receptje alapján készítendő főzethez.” (részlet)
Harminchatnyolc, Anyu
Körkép 2020 / 2021 – Magvető Kiadó, 2021
„Megpróbálom leplezni a sírásomat, de szerintem a lányom észreveszi, csak úgy tesz, mintha nem látná. A férje nem csatlakozik a beszélgetéshez, vacsorát főz, húslevest, ilyenkor arra van szükség, forró húslevesre. A lányom szerint mindegy, mert úgysem érzi a szagokat, az ízeket is csak halványan.” (részlet)
A gépezet kerekei cuppogtak, ropogtak a hóban. Sokáig azt hitte, a szürke gúnárok lőnek utána, a puskájukból eresztenek rá egy sorozatot, mintegy figyelmeztetésképp, esetleg búcsúzás gyanánt, hogy érezze a törődésüket. De most sem így volt, Coca Mavrodin és a szürke gúnárok alighanem egymást melegítik a határházban, a lőszert pedig másra, nagyobb vadakra tartogatják. Letekerte az ablakot, zsákszerű, kerek karját kilógatta a hidegbe
Kiril Doborgan viskója
Milyen életünk lehetett volna; Csak tekerünk csendben; Csak megyek, csak történjen valami
Istennek nehéz – Index.hu Zrt., 2020
„Apám eltűnt a ház takarásában, a veranda felé indult, három lépcső, tíz lépés. Csattogtak a léptei, megszorította a kilincset, ott állt az előszobában. Egy vékony fal választott el minket egymástól. Cigarettára gyújtott. A füst egészen a szobáig hatolt, mint amikor elégette a kakaspörköltet. Füstben állt az egész lakás, az utcáról láttam. „Csak szundítottam”. Apám kába, vizenyős tekintete, egymásba csukló félszavak, a fogszívás sziszegő hangja. A fazék szétégett, a kakasból négy széndarab maradt. Apám elaludt a sufni kövén, a fürdőkádban, a kukoricatárolóban, az árokparton, a metrón. Szerettem volna később felnőni.” (Milyen életünk lehetett volna, részlet)
A mobiltok és a sárgarépa
Vírus után a világ – Noran Libro, 2020
„Az épületben vakon is megtalálom a kedvenc árusaimat, a pogányi nénik húsboltját, a savanyú káposztást a sor szélén, a zöldségeseket a lángosozó mellett (máshol veszem a paprikát és máshol a leveszöldséget), a salátaárust és a férfit, aki mángoldot is árul. A fejemben aktív a csarnok térképe, arról viszont fogalmam sincs, hogy kicsoda Ötvös Lászlóné és Balogh Sándorné – mintha a vásárcsarnok árusai kizárólag Lászlónék, Sándornék vagy Józsefnék lennének. Nem mintha segítene, ha látnám a listán a leánykori nevüket, mert azokat sem tudom. Mutattak fényképet az unokájukról, tudom, hová utaznak nyaralni, hogy melyik a kedvenc horgásztavuk – csak a nevüket nem tudom.” (részlet)
szívritmus
Szép versek 2019 – Magvető Kiadó, 2019
„a zenelejátszón a peer gynt nyitánya
lelassítva széteffektezve
fémes klimpírozás
bársonyszintetizátor
tundrabasszus
zongoraindusztriál
a mi számunk
18 perc
16 kilométer”
(részlet)
Már csak egy embert kell kivárni, és gazdagok leszünk
Körkép 2018 – Magvető Kiadó, 2018
„Mindenki a szobabútorra hajt, az a legdrágább, huszonötezer forint, és akkor kész, be van rendezve a lakás. Mert mindenki ezt akarja, porszívót, hűtőszekrényt, mosógépet, kerékpárt, szobabútort, szépen berendezett lakást. Ez az élet értelme. Felnézek a játéktábláról, ugyanolyan szobabútor néz velem szembe, mint a kartonpapíron. A mi lakásunkban a másik fajta szobabútor van, a házmesternél a harmadik. A panelházakban a konyhabútorok egyformák. Mindenki ezekben a panelházakban lakik, ez a lépcsőház a világ. A földszinten az órás, a negyediken az egyetemi tanár, az ötödiken az Újpesti Dózsa edzője. Mi fradisták vagyunk, ez Ferencváros, a kilencedik kerület. A Dózsa edzője kénytelen meghúzni magát, nem tehet róla, hogy itt kapott lakást.” (részlet)
A földszinten az órás, a negyediken az egyetemi tanár, az ötödiken az Újpesti Dózsa edzője. Mi fradisták vagyunk, ez Ferencváros, a kilencedik kerület. A Dózsa edzője kénytelen meghúzni magát, nem tehet róla, hogy itt kapott lakást.
Már csak egy embert kell kivárni, és gazdagok leszünk
A földszinten az órás, a negyediken az egyetemi tanár, az ötödiken az Újpesti Dózsa edzője. Mi fradisták vagyunk, ez Ferencváros, a kilencedik kerület. A Dózsa edzője kénytelen meghúzni magát, nem tehet róla, hogy itt kapott lakást.
– Már csak egy embert kell kivárni, és gazdagok leszünk
Ciao, Xiaomi!
Budapest Off – Tilos az Á Könyvek, 2018
„Én nagyon bírom ezt a helyet. Mondjuk nem a Barátok közt miatt, az már a könyökömön jön ki. Egyszer sem láttam itt a Berényi Miklóst, és a Rózsa Bisztrót sem fogja megtalálni senki. Dohánybolt van, bioétterem van meg a templom. Francokat se érdekli a Barátok közt. Különben is, az egészet Budaörsön forgatják, itt legfeljebb felállítják havonta egyszer a kamerát vágóképezni. Ha szerencséjük van, pont arra jön a 99-es busz.” (novellarészlet)
Aztán hirtelen hiányozni kezdenek
Alibi 6 hónapra. Pillanat – Hamu és Gyémánt Kft., 2016
„A telefonom berregni kezd, összerezzenek. Éjfélt jelez. Az út szélén sűrűsödnek a bokrok. Valahol itt kell keresnem a tó felé vezető ösvényt, lassítok. Nem az én bicikliláncom nyikorog. A kutyák elhallgatnak a távolban. Nem látom a szántóföldet, pedig itt van mellettem, az út szélén. Az erdősáv, az éjszaka. Visszaváltok egy fokozattal, a lánc hangosan kattogva ugrik át az egyik fogaskerékről a másikra.” (tárcarészlet)
Sosem volt még ennyi csokoládéja a magyarnak
A másik forradalom. Alternatív ötvenhat – Cser Kiadó/Hévíz, 2016
„Közben Schmitt Pál nagyon örül annak, hogy ősztől minden általános iskolás diáknak kötelező lesz heti öt testnevelésórán részt vennie. Hass, alkoss, gyarapíts, mondja a tartalékos párbajtőrvívó, a közönség lelkesen tapsol. Aztán a fejébe húzza a maszkot, és a kezébe fogja a csőbútornak támasztott tőrt. Betolnak a színpadra egy szalmabábut. És akkor most leszúrom az amerikait, mondja Schmitt Pál, majd felveszi az alapállást. A fejmikrofon recseg a vívómaszk alatt.” (novellarészlet)
F, mint férfi
10 igaz történet – Libri Kiadó / Amnesty International Magyarország, 2015
„Huszonöt éves koromig bírtam. Aztán egy farsangi mulatságon pompomlánynak öltöztem, és tudtam, ez sosem fog elmúlni. Odahaza néha szoknyát húztam, a munkahelyemen soha. Hosszú évtizedek teltek el így. Egy tengeralattjárón dolgoztam, én voltam a kapitány. Három hónapot töltöttem a víz alatt egy szűk vascsőben, mire újra láthattam a napot és a családomat. Nehéz volt megszokni. A tengeralattjárón soha nem volt elég az oxigén. Néhány négyzetméter jutott mindenkinek, a fekhelyünket csak úgy neveztük, koporsó. Egyszer valaki szívrohamot kapott. A testét kénytelenek voltunk a mélyhűtőbe tenni, a fagyasztott marhahús és a zöldségek mellé. Sárgarépa vagyok, kiáltotta egy másik, majd fejest ugrott a tengerészképző harmadik emeleti erkélyéről.” (novellarészlet)
A tengeralattjárón soha nem volt elég az oxigén. Néhány négyzetméter jutott mindenkinek, a fekhelyünket csak úgy neveztük, koporsó. Egyszer valaki szívrohamot kapott. A testét kénytelenek voltunk a mélyhűtőbe tenni, a fagyasztott marhahús és a zöldségek mellé. Sárgarépa vagyok, kiáltotta egy másik, majd fejest ugrott a tengerészképző harmadik emeleti erkélyéről.
F, mint férfi
Inkognitó, részlet
Suit Up. Írók öltönyben – JAK + Prae.hu, 2015
„Egy nő áll a mólón. A messzeségbe néz, egyik kezét szemellenzőként tartja maga elé, a másik a csípőjén pihen. A háttérben sirályok, vitorlás. Mosolyog, ahogy a szél összekócolja haját, ahogy belekap a szoknyájába. Fél lábával a korlátra támaszkodik, combjain megfeszülnek az izmok.” Sandale 24.99 DM, Jacke 34.99 DM, Leinentasche 19.99 DM. Egy nő áll a mólón, a Quelle-katalógus harminchetedik oldalán. (részlet)
Ha valaki kisebbségi helyzetben van, az jó esélyt ad arra, hogy mások kirekesztettségére is érzékeny legyen
Izsó Zita – Bach Máté: A pesti nő. Interjúkötet – Athenaeum, 2017
„Sok minden kell ahhoz, hogy valaki jó író legyen. Az illető legyen nagyon jó megfigyelő. Még fontosabb, hogy tudjon szelektálni. Legyen önreflexív, hogy ki tudja dobni azokat a dolgokat, amelyek öncélúak. Távol áll tőlem az öncélúság a művészetben, s ezt csak akkor lehet kizárni, ha az ember képes elengedni a kevésbé jó ötleteit. Azt hiszem, elég racionálisan, munkaként tekintek az írásra. Persze, az írás sokszor egészen euforikus folyamat, de a szerkesztés során megszűnik ez az érzelmi viszony, ezért mostanában könnyebben ki tudom szűrni, ha valami csak „szerelemből” került bele az írásaimba.” (részlet)
Aludnod kellene (2014) - kritikák
ALUDNOD KELLENE
Magvető kiadó, Budapest, 2015
Magvető kiadó, Budapest, 2014
Megjelent kritikák a regényről:
A Szem
Gegő Virág: Tett és nyelv kapcsolatáról
https://aszem.info/2017/10/tett-es-nyelv-kapcsolatarol/
„Az Aludnod kellene recepciójában már felmerült kritikával szemben – mely szerint a telepen élők szegénységét feltérképező „leselkedő”, a legintimebb titkokat is láttató perspektíva illegitim –, a szöveg narrációs technikájának érdemeként tételezhetjük azt, hogy a szociális marginalizáció reprezentációja elkerüli a fetisizálás csapdáját.”
Híd
Szécsényi Krisztina: Peremi vegetáció
http://hid.rs/hidkor.php?link_id=2761
„A regény nagy erőssége, hogy bár a szereplői felcserélhetők, és csak a második olvasás után kezd körvonalazódni alakjuk, különálló jellemet alkotnak, akiknek egyenként megvan a maguk tragédiája.”
Új Ember
Horváth László Imre: Aludnod kellene
“Egyszerűen a realitásérzékünk kevesebb a könyv nélkül, az a tudásunk, hogy milyen állapotban van az ország, amelyben élünk.”
Vigília
Bod Péter: Aludnod kellene
“Az egyéni sors, az emberi tragédia, a kisiklott élet, a személyiség tehetetlensége nála a maga egyediségében, kisszerűségében és trivialitásában jelentkezik.”
Pannonhalmi Szemle
Dánél Mona: Ahonnan eltűnnek a nők
“Az Aludnod kellene című könyv a posztkommunista férfi-traumákhoz visz közelebb, mely férfiak a maguk szerény érzéki és szellemi kódjaikkal érzékelik az intimitás hiányának végtelen szegénységét.”
Népszabadság
Fáy Miklós: Csodálatos szenvedő szerkezet
“Van egy ki nem mondott kérdés, amely talán minden kimondottnál fontosabb: miért gondolod te, aki mindezt olvasod, hogy más, vagy hogy különb életet élsz?”
Félonline
Márjánovics Diána: Csendélet a szürke árnyalataival
“Kiss Tibor Noé a feszültségkeltés eszközeit, a krimi és a rémtörténet műfaji kódjait biztos kézzel alkalmazza – elérve azt, hogy a titok, a rejtélyesség áthassa a szöveget. Ennek is köszönhető, hogy az Aludnod kellene egy – rövidsége ellenére is – sűrű, a figyelmet végig fenntartó regény, olyan jól komponált munka, amely többszöri olvasást érdemel.”
Ambroozia
Hlavacska András: Kimerészkedni a telepre
“Az Aludnod kellene tehát gondoskodik arról, hogy ne csak az olvasó fogadja be a mű világát, hanem ugyanez fordítva is megtörténjen: a telep is rabul ejtse a olvasót. Ebből az állatias, kegyetlen, titkokkal átszőtt világból nehéz szabadulni.”
Székelyföld
Adorjáni Anna: Nem kegyelmezett
“Nem csend van, hanem hallgatás. Számomra éppen ez a játék, ez a bújócskázás az olvasóval a regény legnagyobb erénye. Ahogy a szereplők az éj leple alatt lopakodnak, nyomokat hagynak, úgy osonnak végig a történeteik is a szövegen és világosodnak meg a rejtélyek.”
„Végtelenül keserű, reménytelen világ. Mesterien, aprólékos gonddal és nagy erővel megszerkesztett szöveg."
— Kálmán C. György: Állókép varjakkal, Élet és Irodalom
Bárka Online
Vass Norbert: Véglénypark – csodátlanított övezet
“A könyv elején – mint éjjelente e telep körüli fák közül az árnyak – elő-előbukkan még a humor. Aztán a szótlan szereplők, a véget nem érő esőzés, az alvó varjak és imbolygó fények toposzai westernes, thrilleres, misztikus-krimis irányokat is játékba hoznak. Kiss műfaji elemekből épít szerzői világot, afféle midcult-művet alkotva így.”
Műút
Balázs Imre József: A perifériák perifériái
“a tétnélküliség megjelenítésének tétjében erős a könyv. Megtalálja azt a formát és azt az elbeszélésmódot, amelyik a vele rokonítható történetek sorában is egyénivé teszi. Nem a »mit mond«, hanem a »hogyan mondja« összefüggéseiben kell keresnünk a Kiss Tibor Noé-könyv csak rá jellemző erejét.”
Nagy Boglárka: mintha nem is léteznének
“Kiss Tibor Noé szabad szemmel alig látható mikrovilágot nagyít fel az olvasói tekintet előtt, amelyből hiányoznak a színek, s amelynek zenei aláfestését a folytonosan zúgó vezetékek szolgáltatják. Az írói/elbeszélői trouvaille részben a nagyítás mikéntjében, részben a regényalakok megformálásában rejlik, a redukált nyelvben, a redukált nézőpontban, a vegetatív létezésre redukált figurák ábrázolásában.”
Irodalmi Szemle
Csillag Lajos: Nem nőnek való vidék
“A telep jórészt élhetetlen a nőknek, a férfiak világa ez. Minden anya, feleség, lány számára csupán egyetlen kiút vezet onnét.”
Paszmár Lívia: A semmin és a zsíros csipketerítőn túl
“Telep. Nyomor. Egy- vagy kétlábú és egy- vagy kétszemű élőlények osztoznak rajtuk – biológiailag emberek. Sokféle szürkeség. Mindenütt pusztulás, hírnökei a varjak. Kiss Tibor Noé második regényében oda viszi az olvasót, ahol ahhoz, hogy élni elviselhető legyen, aludni kellene.”
"Sokféle szürkeség. Mindenütt pusztulás, hírnökei a varjak. Kiss Tibor Noé második regényében oda viszi az olvasót, ahol ahhoz, hogy élni elviselhető legyen, aludni kellene."
Poszmár Lívia: A semmin és a zsíros csipketerítőn túl, Irodalmi Szemle
Kulter.hu
Takács Éva: Élet, ami a telepen zajlik
“A fragmentumokból összeálló kötet azonban mégiscsak életeket mutat fel, a telep szinte minden lakóját és a telepen működő intézet betegeit is többé-kevésbé megismerheti az olvasó.”
Molnár Beáta: A nélküliség állapota
“A kérdés immár az »írástudók« felelőssége a szociális érzékenység felkeltésében. Kérdés, hogy tud-e eszközként szolgálni ebben az Aludnod kellene.”
Marie Claire
Könyvajánló
“A néma semmi az isten háta mögött. Egy majorsági telep és lakói. Az élet negatívja.”
Új Szó
A varjak nem azok, aminek látszanak
Sánta Szilárd: Agrothriller a telepen
“A regény egyik nagy erénye, hogy a szerző ezekhez a mélyvilágban tengődő, magukra hagyott, a normális élet lehetőségétől megfosztott, kirekesztett emberekhez érezhetően nagy érzékenységgel és empátiával közelít. “
Csehy Zoltán: A kiszolgáltatottság diorámái
“Kiss Tibor Noé új könyve lecsiszolt szövegtömbök különösen jó dramaturgiai és poétikai érzékkel elrendezett halmaza.”
Veres István: A vegetálás melankóliája
“Olyan valóság ugyanis nem létezik, amelyben nincs egy milligrammnyi komikum vagy nevetés. Az Aludnod kellene fikciónak túl valóságos, valóságábrázolásnak túl művi-sötét.”
“Nem csend van, hanem hallgatás.”
– Adorjáni Anna: Nem kegyelmezett
Könyvesblog
Apró Annamária: Akiket ottfelejtettek a rendszerváltók
“Kiss Tibor Noé nyomasztó, sötét, levegőtlen és szűk világot teremt második regényében, melynek szövegvilága sokkal egységesebb, mint az Inkognitóé.”
Élet és Irodalom
Kálmán C. György: Állókép varjakkal
“Végtelenül keserű, reménytelen világ. Mesterien, aprólékos gonddal és nagy erővel megszerkesztett szöveg.”
Új Nautilus
Vidosa Eszter: Mindennapi brutalitás
“Aludnod kellene című regényével a szerző bebizonyította, hogy a transgender-tematikát mellőzve is figyelemreméltó szöveget kaphat kézhez tőle az olvasó.”
Fehér Elefánt
http://www.toptipp.hu/konyv/
„Kiss Tibor Noé az önéletrajzi Inkognitó után alámerült a gorkiji mélységekbe, félelmetes éleslátással tárja elénk a honi létezés legsötétebb bugyrait, tárgyilagos kívülálló, stílusa viszont védhetetlenül töri át az elzárkózó közöny falait.”
Inkognitó (2010) - kritikák
INKOGNITÓ
Adorjáni Anna: Név nélkül
Székelyföld, 2018. február
„Az Inkognitó ugyanis nem csupán a transzgender-ügy miatt izgalmas olvasmány. Az Inkognitó nagy műgonddal megírt könyv, szigorúan átgondolt próza.”
Szabó Sarolta: Inkognitó
Ekultura, 2017. február 27.
„Az az irodalomkedvelő vagy olvasni szerető ember ugyanis, aki témája miatt úgy dönt, nem veszi kezébe a könyvet, megfosztja magát egy már-már pszichedelikus nyelvi élménytől. A regény prózaként tárul elénk, Kiss Tibor Noé mégis költőként mutatkozik be: bekezdésenként fojtogató, statikus képeket fest a szavaival, ahonnan az igéket jóformán száműzésre ítélte; eléri, hogy olvasás közben a torkunkhoz kapjunk, levegő után kapkodjunk, csak vele együtt szabadulhassunk a nyomasztó sors karmai közül.”
Bodó Viktória: Inkognitó
Booklány szereti, 2017. február 7.
„Lehetne egy bulvárgőzös coming out története az Inkognitó, de nem az. Fejlődésregény? Talán. Önreflexió? Biztosan. Feldolgozása a múltnak? Nagyon is. De hogy hiányzó pontja a magyar irodalomnak, az száz százalék.”
Gasztonyi Renáta: Egy férfitestbe zárt nő vallomása
Kultúrpara, 2017. január 23.
„Valahol azt olvastam erről a könyvről, hogy a szorongás és a magány regénye. Tökéletesen egyetértek ezzel a gondolattal.”
Czene Mariann: Inkognitó
Mariann könyvtára, 2016. december 21.
„Számtalanszor lelkileg csupasz ez a kis kötet, tán ettől ébreszt pár olvasóban kellemetlen érzést, mert a tudatalattijuk tudja, hogy ők képtelenek lennének ennyire nyíltak lenni, ezért inkább egyszerűen elzárkóznak a történet elől.”
Ember Nóra: A borotválkozótükör cserepein megvillan egy női arc
Félonline: 2014. február 23.
„Az író nem vállal magára társadalomfelvilágosító szerepet, de könyve alkalmas a jég megtörésére, az intelligens, nem szenzációhajhász érdeklődés és az empátia felkeltésére.”
Az író nem vállal magára társadalomfelvilágosító szerepet, de könyve alkalmas a jég megtörésére, az intelligens, nem szenzációhajhász érdeklődés és az empátia felkeltésére.
Ember Nóra, Félonline
Szabó Róbert Csaba: Hinni a szivárványban
Látó, 2012. július
„Inkognitóban járkál az elbeszélő, inkognitó ez a nyelv, amit az elbeszélő használ. Csak lassan, nagyon óvatosan bomlik elénk a transzneműség problematikája. Nem rohan le, nem akarja lenyomni a torkunkon.”
Tóth Kriszta: A lélek börtöne
Vas Népe, 2011. február 20.
„Ne úgy vegyük a könyvet a kezünkbe, mint valami használati útmutatót a transzneműek problémáihoz, hiszen Tibor egész egyszerűen irodalmi keretek közé szorította a saját tapasztalatait, és bizony rendkívüli érzékenységgel csinálta.”
Neichl Nóra: Terra Incognita
Kalligram, 2011. február
„A regény a nyugvópontotok keresésének története, ahogy az én újra és újra nekikezd pozíciója kijelölésének, ahogy otthonra kíván lelni a saját testében.”
Kiss Boglárka: Ketten vagyunk, én és a testem
KULTer, 2011. január 16.
„A nemiséget és a szexualitást hiába próbáljuk korlátozó és leegyszerűsítő definíciókba foglalni – az Inkognitó ezzel szembesít minket, miközben azon izgulunk, hogy Tibor valóban megszeresse Noémit.”
Huszár Ágnes: Inkognitó
Matarka, 2010/1.
„Mándy Ivánnak és Alain Robbet-Grillet-nek vannak hasonló szövegei. Nyugtalanító, nehezen felejthető írás Kiss Tibor Noéé, első könyves szerzőtől szokatlanul érett, szuverén.”
Marie Claire-könyvajánló
Marie Claire, 2010. december
„Az összes olcsó sztereotipiánkat lebontja, és nem a mi kérdéseinkre válaszol, hanem segít újakat feltenni.”
Ambrus Judit: Nőként szeretne tovább élni
Népszava, 2010. október 27.
„Ha egy szerző ilyen kíméletes szelídséggel, finom eszközökkel tudja ábrázolni a burjánzó erőszakot, a kiszolgáltatottságot, az talán képes lenne azt a problémát is mélyebben elénk tárni, amiről az önvallomás szándékát ugyan bejelenti, ám a mély vallomás elmarad.”
Hogy mennyiben vagyunk – és lehetünk – azok, akiknek gondoljuk vagy szeretnénk magunkat, és hogy mennyiben múlik azon, ahogyan mások látnak minket: ez bármelyikünk mindennapi kérdése lehet. És ha belenézünk ennek a regénynek a tükrébe, bizonyára fel is tesszük magunknak. Nem kényelmes.
Kálmán C. György: Aki vagyunk, Jelenkor
Kálmán C. György: Aki vagyunk
Jelenkor, 2010/10.
„Hogy mennyiben vagyunk – és lehetünk – azok, akiknek gondoljuk vagy szeretnénk magunkat, és hogy mennyiben múlik azon, ahogyan mások látnak minket: ez bármelyikünk mindennapi kérdése lehet. És ha belenézünk ennek a regénynek a tükrébe, bizonyára fel is tesszük magunknak. Nem kényelmes.”
Apró Annamária: Ki ez a férfi, aki nő?
Könyvesblog 2010. szeptember 21.
„A magány és elveszettség érzésével azonosulni egyszerű, önazonos identitást találni pedig nehéz, ez teszi a transznemű főhős vallomását univerzálissá és nyit ajtókat olyan világok felé, amelyekről semmit sem tudunk.”
Horváth Györgyi: Ex Libris
Élet és Irodalom, 2010. szeptember 17.
„Kiss Tibor Noé: Inkognitó című önéletrajzi regényével gyakorlatilag a magyar transznemű irodalom született meg.”
Keresztesi József: A fikció sminkje
Revizor Online, 2010. augusztus 17.
„Az Inkognitó minden szempontból izgalmas és erős bemutatkozó kötet, s ott helyezi el magát, ahová eredeti szándékai szerint tartozni igyekszik: nem a coming out-irodalom bulvármezőnyében, hanem a kortárs magyar prózairodalom figyelemre méltó alkotásai között.”
F. Tóth Benedek: Vágyöltöztető
Vasárnapi Hírek, 2010. augusztus 15.
„A regényben elsőre kuszának tűnnek a váltakozó idősíkok, olykor mármár redundánsnak érzünk pár jelenetet, ám ettől balladai a mű.”
Kovács Bálint: A nő az ösztöneimben
Magyar Narancs, 2010/31. (augusztus 5.)
„Kiss Tibor Noé úgy írta meg első regényét, a nálunk nemigen létező ’coming out irodalom’ fontos és már csak ezért is kiemelt figyelmet érdemlő darabját, hogy egy nagyon is konkrét, kibeszéletlen és érdekes témáról mond el többet, mint itthon eddig alighanem bárki – s közben univerzális marad.”
A lényeg, hogy felismerjük, kizárólag a saját életünket érdemes élni.
Nagy Boglárka, Élet és Irodalom
Krezinger Szonja: Levetett inkognitó
Metropol, 2010. július 17.
„Felszabadító erejű írás a szerzőnek – bár érezzük, hogy ezzel egyetlen gondját sem oldotta meg, épp csak beszélt azokról.”
Aranyos Zsuzsi: Inkognitóban, mindenütt
Antropos, 2010. június 13.
„Átérezni nem lehet, megérteni talán, ha van bennünk olyan mértékű nyitottság és elfogadás, hogy előítéletek nélkül olvassuk végig ezt a 166 oldalt.”
Nagy Boglárka: Kinek az élete?
Élet és Irodalom, 2010. június 4.
„A lényeg, hogy felismerjük, kizárólag a saját életünket érdemes élni.”
Szolláth Dávid: Ötven százalék pamut, ötven százalék műszál
A pécsi könyvbemutatón elhangzott szöveg, 2010. június 25.
„Erre a generációra is jellemző, hogy tagjai közül nagyon sokan olyan apai mintát kaptak, amivel nem lehet mit kezdeni. Mélységesen meg tudom tehát érteni, ha egy férfi fogja magát, és megpróbál kiiratkozni a férfitársadalomból. Az Inkognitóban szerintem a legjobban kidolgozott, a leghitelesebben megragadott figura nem véletlenül az apa figurája.”