Romantika és fejzsugorítás
Romantika és fejzsugorítás
VS.hu, 2015. január 4.
A Székelyföld a regényrészletemmel ajánlja április lapszámát a Literán. Erdély, szerelem, fejvadász indiánok.
Halkan szólnak Dorka zenéi. Egyfolytában Dorka zenéi szólnak, átmásoltam mindent a pendrive-ról. Talán visszatér, ha a nevén szólítom. Néhány dolgot mi is felmondtunk egy fájlra Annával, dorkanak.mp3, talán a hangunk, talán a dallamok segítenek. Halkan pulzálnak a dobok, a nővérek puha léptekkel sietnek az osztályon, senki sem hallja őket, de mindenhol ott vannak. Hosszú percekig kuncognak a betegfelvevő pult mögött. Megjelenik az ügyeletes orvos, kevergeti a kávéját, a nővérek szétrebbennek. Az orvos elmond néhány szőkenős viccet, jobb is, hogy Dorka alszik, hogy nem lát, hogy nem hall, csak szörcsög, sípol, lélegzik, a mellkasa emelkedik, süllyed, emelkedik. Szükségem van egy fejfájáscsillapítóra. A szomszéd ágyon fekvő öregemberhez ma este sem jön látogató, egyre kisebb, lassan összetöpörödik, elfogy, mint a jivaró harcosok ellenségei. (Litera)
Decemberben adtam le először a könyvemet a Magvető Kiadónak, majd azzal a lendülettel néhány részletet továbbítottam is irodalmi lapoknak. A Jelenkorban és az Élet és Irodalomban ezek a szakaszok már megjelentek, további két részletet pedig olyan folyóiratok közölnek, amelyekben korábban még nem publikáltam. Az egyik ilyen lap a Székelyföld, ahol nagyrészt Fekete Vince régóta tartó biztatásának köszönhetem a részlet közlését. Hálás vagyok ezért, nagyon jól esett a Székelyföld borítóján látni a nevemet. A járványveszély miatt a posta jelenleg nem szállítja a lapot, vagyis a magyarországi olvasóknak még várniuk kell – a Literán ugyanakkor a folyóirat az én regényrészletemmel ajánlja áprilisi számát. A járványveszély azt is jelenti, hogy tíz év után idén először elmaradhat a szokásos nyári erdélyi kirándulásom, amit április-május fordulóján már nagyban tervezgetni szoktam. Egyelőre marad a literás link, továbbá egy tárcám 2017-ből (sepsiszentgyörgyi emlékek), illetve megosztom az egyik erdélyi utazásom képgalériáját is (önreklám: az úti beszámolók rovatban öt erdélyi utazásomról szóló írást gyűjtöttem össze). A regényrészletről még annyit röviden (zanzásítva), hogy nagyon szerelmes, romantikus, de azért szó esik benne a fejzsugorító indiánokról is.
Kedves Olvasók!
Kedves Olvasó!
VS.hu, 2015. január 4.
Szerettem volna egy zászlócskás emléktérképet, végül ez a honlap lett belőle. Fogadjátok szeretettel!
Valamikor 2019 őszén beugrott egy emlék az egyik erdélyi fellépésemről a marosvásárhelyi G Caféban. Bartók Imrével és Mán-Várhegyi Rékával jártunk ott, civil kísérőnk Snopek Márta volt, meghívónk Szabó Róbert Csaba és a Látó folyóirat. Néha még most is felidézzük ezt a kirándulást (mozgalmas volt), és nekem rögtön eszembe jutnak más „irodalmi” túrák is. Ha csak Erdélyre gondolok, akkor mindjárt egy íróválogatottas foci vagy egy emlékezetes autóút Németh Gáborral és Szegő Jancsival. Szép sepsiszentgyörgyi napok, karantén idején különösen értékesek. Villanások egymás után, olyanok is, amelyek hosszú évek után bújnak elő, valahonnan az emlékezet legmélyebb bugyraiból, hogy aztán ismét elmerüljenek benne. Arra gondoltam, hogy nem szeretném, ha ezek az emlékek elvesznének. Az első ötletem az volt, hogy készítek egy térképet, kis zászlókkal megjelölve ezeket a helyeket. Milyen jól hangzik: térképre tenni az emlékeket. Főleg annak, aki szeret isten háta mögötti utakon autózni, ismeretlen városokban kalandozni, kedvenc alkalmazása pedig a Here We Go, a Gaia és a GeoGuessr.
Most pedig itt van ez a weboldal, addig bányásztam, hogy ez lett a vége. Talán emlékeztek a viccre, amelyben az apuka addig faragta a fahusángot, míg fogpiszkáló nem lett belőle – nálam ez fordítva történt. A honlap nagy előnye, hogy számomra is áttekinthető, ráadásul sikerült a saját fotóimmal illusztrálni, így az állandó kattintgatásnak is lett valami haszna. A legjobb képeket még tartogatom a „Fotók & történetek” rovatba, de erről később. A blogoldalon a szokásos témáimmal jövök majd: mininovellák, szocio, fotó, zene, futball. Nagyon köszönöm Komjáthy Zsuzsanna pontos és fáradhatatlan munkáját, emellett köszönöm a közreműködést a kritikusoknak, fordítóknak és szerkesztőknek, akik elküldték nekem az interneten nem fellelhető szövegek kéziratait. Zászlócskás emléktérkép végül nem lett, de ami itt nincs fent, az nincs – ha valaki mégis emlékszik valami érdemlegesre, kérem, küldje el a tibornoekiss[kukac]gmail.com címre. Kellemes nézelődést mindenkinek!
Ui.: Utánanéztem a helynek, ahol az asztal alá bújva ittunk a marosvásárhelyi éjszakában. Cafe Mini, koktélbár a Bolyai utcán. Hiányzik.
RIP Balog
RIP Balog
VS.hu, 2015. január 4.
Életének 49. évében, súlyos betegség után elhunyt Balog Tamás, a Persona Non Grata zenakar dobosa.
Ha össze kellene állítanom egy toplistát arról, hogy a kétezres évek fordulóján mi volt a legjobb a pécsi egyetemi években, akkor abban benne lennének a Persona Non Grata-koncertek. A PNG akkoriban punkosan, trottelesen laza, túlnyomórészt instrumentális zenét játszott. Nemcsak azért lettem a zenekar rajongója, mert helyiek (pontosabban szigetváriak) voltak, s mert néhány tagjukkal személyes, baráti viszonyba kerültem – a PNG annak a korszaknak az egyik legeredetibb magyar zenekara volt.
Aztán jött egy nagy szünet, majd az együttes újjáalakult, és kicsit máshonnan közelítve kezdett újra koncertezni, számokat felvenni. A jó hírek közé aztán bekerült egy szörnyű is: tavaly nyáron kiderült, hogy Balog Tamás, a csapat dobosa súlyos beteg. Berkecz Balázs, a PNG mindenese hihetetlen energiával szervezett gyűjtést Tamás felépülése érdekében, művészek, zenészek sokasága támogatta Balogot, de a betegséggel folytatott harc ma reggel véget ért Tamás számára. Harminc évet dolgozott a Szigetvári Konzervgyárban, húsz évet játszott végig a PNG-ben. Január elején a Made in Pécs Fesztiválon még láttam dobolni, gyenge volt, de végigtolta a rövid műsort – azokat a számokat, amiket még elbírt. Szép, de nagyon szomorú koncert volt. Nyugodj békében, Tamás!